Bayer Zsolt beismerte, hogy törvénytelenül szerzett lakásokat a Várban

Bayer Zsolt beismerte, hogy törvénytelenül szerzett lakásokat a Várban

Az ügyvédek tanácsait követve játszotta ki a törvényeket a mocskos szájú propagandista.

Még áprilisban írta meg a 24.hu, hogy két lakást is a törvények kijátszásával szerzett meg Bayer Zsolt, a Fidesz első számú propagandistája. A Fidesz-szavazók megrontója örökbérleti jogot szerzett két Budavári lakásra is, bár a törvények szerint a Várban lévő lakások bérleti jogát nem lehet megvásárolni.

Az volt a trükk, hogy egy másik ingatlanra cserélték el a lakások bérleti jogát, majd a lakást pár nappal később pénzért visszavásárolták a bérlőtől, aki így megkapta a vételárat, Bayer Zsolt pedig a hőn áhított budavári lakást.

Csakhogy a törvények szerint ezeknek a műemlékvédelmi területen fekvő lakásoknak az adás-vétele törvénytelen. Az azonnali.hu-nak adott interjúban ezt be is ismerte a romlott lelkű Fidesz-csicska:

Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi szárazpecsétet.

Azt is beismerte a Fidesz-alapító, hogy ez törvénytelen, bár ezt a rossz törvényre próbálja fogni:

Szerintem a világ legnagyobb baromsága, hogy ez így van. Egyrészt kvázi mindenki bele van kényszerítve, hogy úgymond törvénytelenséget kövessen el.

Csak, hogy ezt a törvényt már százszor át lehetett volna írni az utóbbi 10 évben a kétharmaddal. Mégsem tették, mert pontosan tudták, hogy így a Fidesz-csicskák felvásárolhatja a fél Várat.

Elkótyavetyélték a több száz éves műemléki közvagyont. Tipikus példája a vámpírkormányzásnak. Undorító vérszívók!

  

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.16

Nagyon sokba kerülnek Hernádi Ádám emberei

Közérdekű adatigényléssel fordult az esztergomi önkormányzathoz Nunkovics Tibor.

  • 2020.10.13

2 évig kell dolgozni Esztergomban, hogy megkeressük Koncz Zsófia kidobott pénzét

Iszonyú összeg ment el a Fidesz borsodi kampányára. De lakbér és evés nélkül egy esztergomi lakos is mindössze 21 hónap alatt összeszedheti ezt.

  • 2020.10.09

Nunkovicsék csúnyán rátapostak a Fidesz kaszinó-tyúkszemére

A Jobbik országgyűlési képviselője annyira megijesztette a kormányt, hogy inkább maguk zárták le kaszinós pénzcsapjukat.