Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

A vádlottak között van a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) volt elnökhelyettese, Drajkó Miklós és Hörömpő Nándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egykori főigazgatója is.

A bűnszervezetek 2011-2012-ben több, mint 500 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
A Fővárosi Főügyészség – több vádiratában – társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt 118 személy ellen emelt vádat összesen

A 24.hu úgy tudja, hogy Drajkó Miklós 7,5 évet kapott, míg Hörömpő Nándor majdnem 9 évet tölt majd börtönben. Az ítélet nem jogerős.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Teljes káosz Orbán járványkezelése: elveszhetett egy csomó fertőzötti adat

Hétfőn 989 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, de az adatok hiányosak lehetnek, mert az informatikai rendszer meghibásodott.

  • 2020.10.20

Arató Gergely: Mi jön még?! Legközelebb a hadsereget küldik a színműs hallgatókra?

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese rámutatott, hogy Orbán Viktor áll amögött, amit Szarka Gábor gépesített lövész ezredes művel az SZFE-vel.

  • 2020.10.20

Karácsony jobban kezeli a válságot, mint Orbán

A budapesti védekezés sikere elsősorban a budapestieknek köszönhető, akiknek többsége betartja az intézkedéseket és vigyáz saját és mások egészségére - írta Karácsony Gergely főpolgármester.