Tóth Bertalannak is volt néhány keresetlen szava Orbán méregdrága tesztjeihez

Tóth Bertalannak is volt néhány keresetlen szava Orbán méregdrága tesztjeihez

Orbán szerint a teszt ára reális, az MSZP egészen másként gondolja. 

Orbán egészen elképesztő módon akart megvezetni minket. Úgy tálalja a tesztek "hatósági árszabását," mintha azzal könnyítene az életünkön, holott épp lehetőséget biztosít arra a tesztek haszonélvezőinek, hogy közel húszezer forintot húzzanak le rólunk, ha szeretnénk megtudni a koronavírus-státuszunkat. Tóth Bertalan az MSZP elnöke ingyenes teszteket követel.

Orbán Viktor tegnap bejelentette: 19.500 forintban állapítja meg a kormány a koronavírus-teszt hatósági árát.

Azt azonban „elfelejtette” bejelenteni Tóth Bertalan szerint, hogy a kormány fedezné a teszteket a válságkezelő alapból, holott a járvány terjedésének mérséklésére még az Európai Uniótól is kaptunk pénzt.
Az, aki nem tudott 30-40 ezer forintot adni egy tesztért, az nem fog tudni 19.500-at sem megfizetni. Megint a kevésbé tehetőseket, az elesetteket sújtja a kormány - véli az MSZP elnöke.

A teszt, és a koronavírus-járvány terjedésének felderítése nem lehet biznisz kérdése. A Magyar Szocialista Párt ingyen teszteket követel! A kormánynál megvan ennek a fedezete a magyar adófizetők pénzéből és az EU válságkezelési alapjából!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.

  • 2020.10.21

Nehezedre esik ételt tenni az asztalra? Orbánra ne számíts!

Drágul a búza, egyre drágább lesz a kenyér.