A Momentum esztergomi elnöke szerint a kormány legújabb teljes erkölcsi csődje megmutatja, milyen is a Fideszes képmutatás.
A napokban lebukott Szájer József botránya nem csak a magyar közéletet rázta meg, hanem nemzetközileg is nevetség tárgyává változtatta az országot. Kaszás Tamás, a Momentum esztergomi Alapszervezetének elnöke szerint sokadik alkalommal borult ki a Fidesz szennyese és egyre világosabb: itt nincsenek tiszta emberek.
"A volt győri polgármester, Borkai Zsolt adriai jachton való orgiája után, most Szájer József mutatta meg, hogy milyen is a fideszes képmutatás." - a politikus szerint a Fidesz erkölcsi csődöt mondott.
És a Fidesz-KDNP álságos bejelentéséből látszik, hogy aki ebben a bandában nem bűnös, az bűnösöket véd, legyen annak bármi is az ára:
„A teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren”
De egy dolog mondani, és egy másik mutatni. És Szájer a sokadik, aki semmibe vette a saját és a Fidesz "elveit".
Ha a belga újságok, majd azt követően a nemzetközi sajtó és politika nem kezdett volna el torka szakadtából röhögni, akkor hagyták volna, hogy az ügy ennyiből véget is érjen. Kaletával is megpróbálták, hátha most sikerül, ugye?
"Ez az eset is tükrözi, a Fidesz hipokrita, hazudozó, a szabályokon átlépő politikusai hol jachtokon, hol szexpincében bizonyítják: soha, egy pillanatig nem gondolták komolyan, amit hirdettek, és azt hiszik, mindenki fölött állhatnak."